Mire jó az RPO, azaz a kiszervezett toborzási folyamat?
- Az RPO egy optimális megoldás megnövekedett toborzási igények, speciális szakértelmet vagy komplex megközelítést igénylő projektek professzionális rendszerben történő megvalósítására, ahol a toborzási folyamat részben vagy teljeskörűen kiszervezésre kerül az adott szakterület specialistájának. A fentiek mellett szintén javasolt RPO szolgáltatót igénybe venni, amennyiben metrikákra épülő toborzás létrehozása a cél.
Milyen előnyökkel jár, ha egy vállalat RPO szolgáltatót von be a toborzási folyamataiba?
- Az RPO szolgáltató bevonásával jelentős időt és költséget takarít meg a megrendelő, nem beszélve az iparági tudásról, amit a szolgáltató elsajátított az évek során. Nem mehetünk el szó nélkül a fókusztartás mellett sem, hiszen a kiszervezett toborzással a nyitott pozíciók megfelelő jelöltekkel történő feltöltése során az egyéb kiemelt HR feladatokra visszakerülhet a megfelelő fókusz.
- Ugyanakkor fontos azt is megjegyezni, hogy csak akkor jár előnyökkel az RPO szolgáltató bevonása, ha nem csak self-made módon állítja magáról az adott vállalat, hogy már látott hasonló bevezetést, hanem valós gyakorlati tapasztalata is van a kérdésben. Ne féljünk referenciát kérni, hiszen fontos, hogy megfelelően válasszuk ki a szolgáltatót!
Mikor gondoljak az RPO-ra, mint toborzás támogató megoldásra?
- ✔ Fix vagy időszakosan megnövekedett, komplex megközelítést igénylő feladatok / toborzási igények esetén (pl. recruitment rendszer építés, fejlesztés, kapacitás bővítés)
- ✔ Transzparens mutatószámokkal merhető toborzási tevékenység
- ✔ Klasszikus kapacitásbővítés esetén, pl. GYES pótlás, túlterhelt toborzási csapat, valamilyen toborzási szaktudás hiánya esetén
- ✔ Speciális iparági tudást kell behozni a toborzási és kiválasztási folyamatba
- ✔ Nem tervezhető toborzási költségek szabályozott formában és tervezhetőbb rendszerben történő megvalósítása esetén
- ✔ A toborzási szolgáltatók költsége nehezen tervezhető vagy a HR budget jelentős része a klasszikus munkaerő-közvetítési vállalatokra megy el
- ✔ Ha fontos a minőség mellett a megfelelő időbeli mutatók megtartása is
- ✔ Gondolhatunk akkor is RPO bevonására, ha a szervezeten belül nincs toborzással foglalkozó kolléga
- ✔ RPO ügynökségben kell gondolkodjunk, ha bizonyos pénzügyi (tőzsdei) és erőforrás mutatók miatt nem bővülhet a vállalat
- ✔ Szolgáltató bevonás merülhet fel, amennyiben tudom azt, hogy a felmerülő toborzási igény nem marad meg hosszútávon
Hány pozíciótól éri meg RPO megoldást igénybe venni?
- Minimum havi 5 pozíció, és e fölött már megéri kialakítani a rendszert, ha komplex megoldásról beszélünk.
- Sourcing típusú szolgáltatások esetén akkor is érdemes elindítani a folyamatot, ha 1-2 pozíció típusból magasabb létszámigény merül fel.
Hogyan tudom mérni az RPO szolgáltatás sikerességét?
- Erre az MPS komplex mérőszámait kell előhívni. Mind mennyiségi, mind minőségi és sebességi mutatók kapcsán többféle riportolási struktúrát tudunk testre szabni a stakeholderek igényeinek megfelelően.
Mi a 3 legfontosabb mutató, amit mérnem kell?
3 mutatót nagyon nehéz meghatározni, a komplexitás miatt, illetve mindenkinek másra lesz szüksége a toborzás jellegét tekintve. Azonban, ha 3 vizsgálandó metrikát említenem kell, akkor azok a következők:
- Time to Hire: mert mindenki arra kíváncsi a menedzsmentben, hogy tegnapra betöltöttük-e a pozíciót
- Aktív toborzási források teljesítménye: mert a HR toborzásra szánt költségvetését a jövőben ezekre a trendekre alapozva tudom strukturálni
- Submitted / Qualified candidate ratio: azaz, hogy dolgozik együtt a Hiring Manager és a Recruiter, avag ykiemelten jól előszűrt jelölteket küld-e a toborzóm a szakterület vezetőnek
Leinterjúztathatom-e / kiválaszthatom-e a vállalatunkhoz kiszervezett erőforrást?
- Kifejezetten javasoljuk, hogy történjen meg a megfelelő toborzó vagy sourcer kiválasztása. Nem csak a személyiséget, de az iparági tudást is fontos, hogy teszteljük!
Mennyibe kerül az RPO szolgáltatás?
- Az RPO szolgáltatás árazása menedzsment díjból és sikerdíjból áll. A menedzsment díj a kiközvetített szakemberek szaktudásától és szenioritási szintjétől egyaránt függ. A mennyibe kerül kérdést nem kikerülve, a projekt jellegéhez és volumenéhez igazított az árazás. A menedzsment, azaz havi átalány díj mértékét csökkenthetjük a sikerdíj mutatók bevonásával és azok mértékének megnövelésével. A sikerdíjak általában 2-3%-tól 12%-ig kerülnek megállapításra.
SLA és KPI mutatók kialakítását hogyan határozzuk meg?
- Az RPO ügynökségek kialakított rendszerekkel dolgoznak a projekt sikerét legmagasabb szinten figyelembe véve. A KPI (Key Performance Indicator) és SLA (Service Level Agreement) mutatókra kérjük a javaslatot a szolgáltatótól.
Hogyan illesszem a folyamataimba az RPO-s kollégát, hogy hatékony legyen az együttműködés?
- Minden körülmények között igyekezzünk az RPO-ban dolgozó kollégát teljes értékű csapattagnak tekinteni, de kerüljük a mikro menedzsmentet. Az esetek szinte teljes egészében a stakeholdereink jobb, ha belsős kollégaként tekintenek a bevont erőforrásra.
Hogyan alakítjuk ki az RPO csapatot?
- A csapat kialakítása minden esetben szoros együttműködésben a partner vállalattal, a toborzási stratégiai tervezés következő lépéseként kerül kialakításra.
- A csapat kialakításánál figyelembe vesszük a projekt méretét, a toborzási időkorlátokat, a kulcsterületek és szereplők igényeit továbbá az általános prioritásokat.
- A rendszernek rendkívül agilisnak, rugalmasnak és skálázhatónak kell lennie. Minden körülmények között a stratégiában meghatározott mérföldkövek betartását kell szem előtt tartania.
Csak sourcing szolgáltatásra is igénybe vehetek RPO megoldást?
- Számos sourcing típusú szolgáltatás is rendelkezésre áll az RPO szolgáltatóknál, így a projektek pontos ismeretében érdemes speciális megoldást keresni.
Mitől hatékonyabb az RPO szolgáltatás, mint egy normál munkaerőközvetítő ügynökségi együttműködés?
- Az RPO szolgáltatók számos terület specialistáiként a vállalati partnerekkel folyamatos együttműködésben támogatják a folyamataikat belsős kollégák jogosultságaival felvértezve. Ez jelentősen gyorsítja és egyszerűsíti a folyamatokat. A szolgáltatás ellenértéke mind rövid, mind hosszútávon kiszámítható költségek tervezhetősége miatt.
Milyen területeken indíthatok el RPO-t?
- Gyakorlatilag nincs megkötés és sikerességi vagy sikertelenségi mutató erre a kérdésre. Mindenhol el lehet indítani a szolgáltatást. Ami mindenképp kiemelendő, hogy olyan szolgáltatót kell választani, aki annak az iparágnak /ágazatnak vagy szektornak a specialistája.
Ki készíti el a toborzási stratégiát az RPO-hoz kapcsolódóan?
- Az RPO toborzási stratégiáját a szolgáltatási menedzser készíti közösen az eszkalációs piramisban kijelölt vállalati oldali párjával.
Csak az RPO-ban dolgozó kollégák fognak egy pozíció halmazon dolgozni, vagy a belső kollégáinkat is rátegyem a projektre?
- Azt javasoljuk, hogy 1 pozíció halmazzal 1 csapat/kolléga vagy vendor foglalkozzon, így egyszerűbb a rendszerek, felelősségek és mérések kialakítása. Ne feledkezzünk meg a költség oldalról, ami jelentősen megnövekszik a keresztbe foglalkozások során. A mikromenedzsment pedig ezeknél a folyamatoknál lesz a legerősebb, ami az esetek jelentős százalékában a projekt bukásával jár.