KAPCSOLAT
  • HU
  • EN
  • MP Solutions Kft.

    szenior szakértői csapat   I   komplex megoldások egy kézben   I  

    adatvezérelt recruitment szolgáltatások

    Az MPS-ről

    Az MPS (MP Solutions Kft.) több, mint 20 éve foglalkozik munkaerőpiaci, azon belül is elsődlegesen toborzási feladatok ellátásával, immáron 65 főt meghaladó létszámmal. 
    Az MPS mára meghatározó szereplővé és alakító erővé vált a technológiai fókuszú toborzás és a kapcsolódó szolgáltatások területén. Büszkék vagyunk arra, hogy az elmúlt évek során sikerült a legnagyobb 100% hazai tulajdonban lévő RPO ügynökséggé válnunk.   
    Számos nemzetközi nagyvállalat magyarországi piacra lépését segítettük, mind stratégiai tanácsadóként, mind aktív közreműködőként. Már a projekt kezdetétől együttműködünk a hazánkban befektetni kívánó vállalatokkal és nemzetközi cégvezetőkkel, hogy biztos alapokra helyezzék piaci jelenlétüket és teljes mértékben kiaknázhassák a hazai lehetőségeket.

    Partnereink között megtalálhatók startupok, dinamikusan növekvő scale-upok, a KKV szektor vállalkozásai, hazai és nemzetközi nagyvállalatok, valamint kormányzati szervezetek.

    Értékeink

    Hatékonyságunk  alapja az agilis csapataink által képviselt munkamódszertan, adatalapú működés, rugalmasság, projektszemlélet, diverz megközelítés, tanulékonyság és a kiterjedt szakmai network, valamint a széleskörű - nem kizárólag a technológiai piacra vonatkozó - egyéb iparági tudás. 

    Projektjeink sikeres és minőségi megvalósulásának fő pillérei a személyes elkötelezettségünk, lelkesedésünk, társadalmi felelősségvállalásunk, kiterjedt hazai és nemzetközi kapcsolatrendszerünk. 

    Missziónk

    Folyamatos megújulással, nemzetközi innovációk adaptálásával, olyan komplex,- diverz toborzási, megtartási és szervezetfejlesztési megoldások nyújtása, amely magában foglalja a recruitment marketinget és a munkáltatói márkaépítést is.
    Majer Balázs és Pelle Dávid, az MPS ügyvezetői

    Majer Balázs

    Alapító, tulajdonos

    Pelle Dávid

    Alapító, tulajdonos

    Fejlődésünk mozgatórugója az értékteremtés Ügyfeleink számára a technológiai újítások és az emberi értékek közötti egyensúly szem előtt tartásával.

    MPS recruiter csapata

    Tudás, tapasztalat, elhivatottság

    Nálunk mindig az egyén áll a középpontban, legyen szó ügyfélről, jelöltről vagy a csapatunk tagjáról.  Szervezeti kultúránkat az elhivatottság, az innovatív megoldások iránti nyitottság, a személyes érdekképviselet és a pozitív fejlődésre való törekvés jellemzi. 

    Üzleti tevékenységünkben a klasszikus kiválasztási folyamatokat kollégáink,  a különböző iparágak és szektorok folyamatosan változó sajátosságainak ismeretével és egyéni értékeikkel egészítik ki.

    Nem csak képviseljük partnereinket, a gyakorlatban is hiszünk a közös együttműködésben, célunk a hosszú távú és kölcsönös elégedettség, melynek érdekében szenvedéllyel törekszünk a tökéletességre.

    Szolgáltatás portfóliónk

    MPS – HR & Recruitment szolgáltatások

    Az MPS szakértői ágazati tudásukat kamatoztatva támogatják partnereinket klasszikus toborzásban, vezető kiválasztásban és HR tanácsadásban. Szolgáltatásaink kiterjednek a szervezetfejlesztési feladatokra, coachingra, market mappingre, bérpiaci felmérésekre, valamint a munkavállalói elégedettség automatizált mérésére is.
    HR & Recruitment szolgáltatások

    MPS Digital – IT outsourcing és nearshore megoldások

    Az MPS Digital üzletág a klasszikus IT outsourcing és nearshore fejlesztési szolgáltatásokra épül, amelyet főként nemzetközi ügyfeleink számára biztosítunk. Széles körű tapasztalattal rendelkezünk több iparágban, például Fintech, Utilities, Hospitality, Healthcare, és rugalmasan alkalmazkodunk T&M (Time & Material) vagy projektalapú együttműködésekhez.
    MPS Digital

    MPS RPO – Nemzetközi beágyazott toborzási szolgáltatások

    Az aktuális trendekhez igazodva az MPS egyik meghatározó üzletágává vált az RPO (Recruitment Process Outsourcing). Ügyfeleink számára lehetőséget biztosítunk arra, hogy részben vagy teljes egészében kiszervezzék toborzási folyamataikat, amelyeket tapasztalt, dedikált szakembereink integráltan menedzselnek szervezeteiken belül. Beágyazott modellünk révén partnereink hatékonyabb, skálázhatóbb és kiszámíthatóbb toborzási megoldásokhozjutnak, amelyek támogatják üzleti növekedésüket és alkalmazkodnak a változó munkaerőpiaci igényekhez.
    MPS RPO

    MPhackS – Innovatív toborzás, Recruitment marketing

    Az MPShackS üzletág ügyfeleink komplex kiszolgálásáért felel, fókuszában az Employer Branding támogatása és alternatív toborzási megoldások állnak. Tevékenységeink közé tartoznak az egyedi események (hackathonok, programozói versenyek, meetupok, workshopok), valamint az ezekhez kapcsolódó marketingkommunikációs szolgáltatások.
    MPhackS
    bezárás

    Jakab Szilárd

    Jakab Szilárd több mint 15 évnyi gyakorlati tapasztalattal rendelkezik az IT és a nemzetközi üzlet területén. Karizmatikus és inspiráló vezető, aki az agilis szemléletet nemcsak vallja, hanem a gyakorlatba is átülteti. Határozott, eredményorientált hozzáállásával és kiváló kommunikációs képességeivel tűnik ki a többi menedzser közül. Az MPS-nél az MPS Digital divízió bővítéséért és irányításáért felel. Az MPS Digital professzionális, end-to-end nearshore szoftverfejlesztési szolgáltatásokat és egyedi szoftvermegoldásokat nyújt, beleértve teljes körűen menedzselt fejlesztői csapatokat, valamint tapasztalt szakembereket.

    Komplex szolgáltató a piacon

    Olyan üzleti és kiegészítő HR szolgáltatásokat nyújtunk, amelyek átfogó megoldást biztosítanak a recruitment területén, lefedve a toborzás és szervezetfejlesztés minden aspektusát.

    Üzleti szolgáltatások

    Az alábbi megoldásaink segítségével teljes körű támogatást nyújtunk partnereinknek a munkaerőpiacon:

    • Munkaerő-közvetítés és klasszikus tanácsadás
    • RPO (Recruitment Process Outsourcing)
    • Alternatív recruitment rendezvények szervezése
    • Outsourcing és rugalmas foglalkoztatási megoldások

    Kiegészítő HR megoldások

    Toborzási szolgáltatásainkat kiegészítő HR megoldásokkal tesszük még hatékonyabbá:

    • Elégedettségmérés és fluktuációkezelés
    • Szervezetfejlesztés és employer branding
    • Bérpiaci felmérések és market mapping

    Integrált szolgáltatásaink ügyfeleink számára számos előnnyel járnak. Az egyes elemek kombinálásával hatékonyabb, összehangoltabb megoldásokat kínálunk, amelyek nemcsak időt és erőforrást takarítanak meg, hanem hosszú távú költséghatékony sikerhez is hozzájárulnak.

    0+
    év tapasztalat
    10407
    pozíció
    163414
    jelölt
    0%
    ügyfél elégedettség
    0
    sikeres elhelyezés / 2024

    Miben más az MPS, mint más szolgáltatók?

    Legjobb nemzetközi gyakorlatok adaptálása

    Fejlődésünk mozgatórugója az értékteremtés Ügyfeleink számára, valamint a folyamatos megújulás, nemzetközi innovációk adaptálása komplex megoldásaink szolgáltatásának érdekében.

    Kiterjedt partnerhálózat

    A technológiai pozíciók mellett a marketing, értékesítési, mérnöki, pénzügyi, építőipari és FMCG pozíciókra is  toborzunk jelölteket, képben vagyunk a piaci szereplőkkel és trendekkel kapcsolatban.

    Alapos jelölt szűrés

    Pszichológiai, személyiségalapú tesztekkel többszörös szűrésnek vetjük alá a pályázókat, amennyiben a betöltendő pozíció megkívánja, speciális teszteken (pl. értékesítési, stressztűrő-képességi, monotonitástűrési) is részt kell venniük a jelölteknek.

    Adatvezérelt digitális módszerek

    Az önéletrajzok, motivációs levelek és egyéb dokumentumok kategorizált adatbázisba kerülnek, amelyet az adott szakterület specialistái gondoznak a hatályos GDPR-nak megfelelően.

    HR menedzsment támogatás

    Kiegészítő szolgáltatásainkkal támogatjuk partnereink HR-menedzsmentjét, segítve a munkaerő optimalizálását, a munkavállalói elkötelezettség növelését és a hatékonyabb munkavégzést.

    Generációs igények ismerete

    Ismerjük a különböző generációk munkaerőpiaci igényeit, és tanácsot adunk abban, hogyan lehet megszólítani őket, figyelembe véve hozzáállásukat és karriermotivációikat.

    Felkészült csapat

    Kollégáinkat folyamatosan képezzük, motiváljuk és segítjük a szakmai fejlődésben. Ez pedig szolgáltatásaink minőségében is megmutatkozik.

    Employer branding

    A sikeres toborzás elengedhetetlen része a munkáltatói márka hatékony kommunikációja, hiszen hosszú távon gondolkodunk – akár egyetlen szakember, akár egy teljes csapat felépítésében.

    Kreatív toborzási szolgáltatások, Hackathonok

    Innovatív online toborzási módszereinkkel nemcsak szélesebb jelöltbázist érünk el, hanem hosszú távú elköteleződést is kialakítunk, amely megkönnyíti a későbbi toborzási folyamatokat

    Vezetőink

    Alapító @MPS Digital, 
    IT Executive

    Jakab Szilárd

    Bio
    Alapító @MPS, RPO divízióvezető

    Majer Balázs

    Bio
    Alapító @MPS, HR és Recruitment szolgáltatások

    Pelle Dávid

    Bio

    Díjaink és Elismeréseink

    MPS Small Business Awards
    VUSZ logo VALLALHATO webDun  Bradstreet web

    Lépjen velünk kapcsolatba, és találjuk meg együtt a legjobb megoldást!

    Kapcsolati űrlap

    Contact Form Demo
    homeenvelopesmartphonechart-barsdiamondrocketbullhorncodemagnifiercross linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram